1.

 

Ezen az átkozott Október eleji hétfőn, semmi sem úgy történt, ahogy azt Julietta Speer eltervezte. Születése óta Sloutban élt, édesanyjával, édesapjával és nővérével, a számára oly kedves kis utcában, Haynes Close nyolcba-ban. Imádott itt lakni, kedvelte a várost, a sokszínű forgatagával. Nem messze tőlük, tíz perces útra volt található az egyik legnagyobb repülőtér a Heathrow.

A szomszédságában lakott barátnője Yvonne Agnew, a szüleivel, s két utcával arrébb a London Roadon, unokahúga Nancy, aki szintén a szüleivel tengette mindennapjait. Julietta szabadúszó újságíróként élte az életét. Hosszú barna haját, általában összefogva hordta. Gyönyörű barna szemei voltak, és szemüveget viselt. Napok választották el a Krisztusi kortól. Délelőtt beutazott a városba, vásárolni magának ezt-azt, de mielőtt elindult volna kedvenc bevásárlóközpontjába, betévedt a mellette található kávézóba, ahol mindig csend és nyugalom fogadta. Bár emelete is volt az épületnek, ő mégis a földszinten szeretett ülni, az ablak mellett. Leült a kedvenc asztalához, orra megtelt a finom kávé illatával, és megrendelte a szokásos esperessóját.  Míg a rendelését várta, észrevette, hogy a mellette lévő asztalnál egy fiatal anyuka ül, pár hónapos gyermekével. Julietta végigmérte mindkettőt. Szokásához híven vállat vont s sírásra görbült a szája. Eszébe jutott a válása, ami nem olyan rég történt, férje nem adta meg számára azt, amire a legjobban vágyott: a családot. Gyűlölettel tekintett az előtte álló életre, és másokra, akik egy csöppet boldogabbak voltak nála . Hirtelen fel sem tűnt számára, az anyuka kezében tartott újság.  Levette a szemüvegét, letörölte a könnyeit, majd a zsebeiben kereste a szemüvegtörlőt, de nem találta. Eszébe jutott, hogy, beletett egy csomót a táskájába. Ahogy belenyúlt, a táska hirtelen kiesett a kezéből. Lehajolt érte, és felemelte fejét, ismét ránézett a nőre, akinek kezében annak az újságnak a frissen kiadott száma volt, amelyben csak nagyon ritkán ír ő is. A kéthavonta megjelenő lapban szokás szerint, hihetetlen dolgokról számoltak be: a paranormális jelenségektől kezdve, egészen az UFO észlelésekig. Nagyon ritkán ő is összedobott egy cikket ebben a témában, és most egy nagyon régi írása szerepelt a címlapon. Még kezdő újságíróként, a vámpírokról, vérfarkasokról zagyvált össze hetet-havat. Sosem adta le őket, pedig édesanyja könyörgött neki. Hónapokkal ezelőtt talált rá a fiókban, átírta, beadta, de egyből el is feledkezett róla. Döbbenettől felpattant, felborítva a kávét, és a forró ital a nadrágjára ömlött. Felszisszent. Az asszony a másik asztalnál felnézett. Julietta fájdalmas képpel odakacsázott mellé, és szó nélkül kikapta a kezéből az újságot.   A nő tátott szájjal bámulta.  Julietta visszaült a helyére, idegesen lapozni kezdte, de nem találta a cikket. Pár helyen megtépte a lapokat, mire végre rálelt. Végig olvasta, majd magyarázat nélkül távozott.

 

 

2.

 

Amikor elindult a városba, sütött a nap.  Julietta mérgében észre sem vette, hogy megváltozott az időjárás. Kilépett a kávézóból, bele egy hatalmas, hízásnak indult tócsa közepébe, és ha ez nem lett volna elég számára, meg is csúszott egy falevélen. Szambát járt az utca közepén, és végül fenékre esett. Igen, ilyen az angol időjárás, egyik percben hétágra süt a nap, a másikban szakad az eső.  Ült egy darabig, a tócsában, megpróbálta megemészteni a dolgot, hogy a mai nap, elátkozott számára, annak ellenére, hogy nem péntek tizenharmadika van.  Érezte, hogy a sáros víz, behatol a nadrágja alá, egészen a csontjáig. Fázott. Megpróbálta kitalálni, maradjon-e a vendégmarasztaló tócsa közepén, vagy pedig felálljon és hazainduljon, elhalasztva a betervezett vásárlást, mert úgy nézett ki, mint egy ázott kacsa a St. James's Parkban. Határozott és felállt. Elindult a buszmegállóba, továbbra is a kezében szorongatva az újságot, amely vele együtt elázott. Kevesen álltak a buszmegállóban.  Julietta, még mindig a meglepetés hatása alatt állva, a buszt is elfejtette leinteni. Arra az elhatározásra jutott, ha hazaér felhívja a szerkesztőséget, hogy köszönetet mondjon nekik.  Ám egy váratlan esemény hatására elfelejtette az egészet.

Belépett a bejárati ajtón.  Édesanyja, Holly amint meglátta őt, összecsapta a kezét. Hirtelen nem tudta eldönteni: az ajtót csukja be a lánya után, vagy a sáros lábnyomokat törölje fel? Felmosófával a kezében utána rohant. Holly hasonlított a lányára, vékony testalkat, rövid kissé göndör barna haj, szeme viszont zöldes barna volt. Egyáltalán nem látszott rajta a kora, mindig is fiatalosan tartotta magát.  A konyha kicsike volt, de négyüknek tökéletesen megfelelt. Julietta a picike kis terasz részt szerette a legjobban, esténként kiült, legyen tél vagy nyár, innen nézte minden este a repülőtérről felszálló, és emelkedő gépek fényeit. Most a zuhogó esőt bámulta, a kezében még mindig az újságot szorongatta és folytak a könnyei.  Édesanyja a háta mögött állt, arra rezzent össze, hogy kezét a vállára tette.  Julietta nem vette észre, az asztal sarkára helyezett borítékot.

–  Hamar megérkeztél? Történt valami, lányom?

–  Az égvilágon semmi sem történt, anya. Mi történt volna? Velem sosem történik semmi.

Anyja a kezét kezdte el nézni, és felfedezte a benne szorongatott újságot.

–  Mi az a kezedben? Újság?

Julietta felemelte a kezét, az újságot büszkén az asztalra dobta. Egyenesen a neki címzett borítékra.

– Bizony az! Hónapokkal ezelőtt rátaláltam, átírtam, és beadtam! Tessék, megjelent!

– Büszke lehetsz magadra!  De most menj fel a szobádba, és öltözz át. Beteg leszel.

– Persze, anya! Ahogy gondolod, anya! – vágta hozzá a lapot feldúlva, s kiviharzott. Egyenesen a szobájába, és bevágta az ajtót. Holly a fejét csóválta, felvette az újságot, és pici mosoly jelent meg a szája szélén, ahogy nézte a címlapot. Nem értette, hogy Julietta miért mérges, hiszen nagyon jól sikerült az írás. Lányához hasonlóan megvonta a vállát. Felmosófával a kezében, dudorászva nekiállt a felmosásnak. A boríték továbbra is feledésbe merülve, várta, hogy elolvassák. Julietta bevágtatott a fürdőszobába, nekiállt hajat szárítani, belenézett a tükörbe, ahonnan egy nyúzott arcú, szemei alatt sötét karikával ékesített lány nézett vissza rá. Nem ismerte fel önmagát, könnyei újra eleredtek. Hagyta folyjanak szabadon, az arcán. Félóra eltelte után, levánszorgott a lépcsőn, még mindig sírt. Megállt a szűk kis folyósón, s letörölte könnyeit, hogy az anyja ne lássa meg. Összeszedte magát, belépett a konyhába. Holly az ebédet készítette, Julietta lerogyott az asztalhoz, leverve róla a borítékot.

 

–  Mutasd magad! – parancsolt rá Holly. Julietta felállt, körbeforgott – Az anyja egy bólintással jelezte, hogy minden rendben talált rajta. Julietta lenézet a padlóra, és észrevette a borítékot. Lehajolt érte, és átnyújtotta azt anyjának.

–  Anya! Itt egy boríték!

Mielőtt Holly kivehette volna a kezéből, a lánya pillantása a címzettre esett, és hangos, meglepett kiáltás hagyta el a száját.

–  Igazán elmondhatnád, mi történt bent a városban, hogy ennyire feldúltan értél haza. Nem akarom elhinni, hogy a cikked megjelenése váltotta ki? 

Holly nem kapott választ a kérdésre, kíváncsian nézett a lányára, aki még mindig lemerevedve bámult a borítékra. Julietta legjobban azon lepődött meg, hogy fel volt bontva.

– Anya! Levelet kaptam, és nem is mondtad? Helyette rögtön lehordasz, mert eláztam! – ejtette az asztalra a levelet Julietta és összekulcsolta a kezét.

– Elfelejtettem lányom!

–  Elfelejtetted? Elmegyek be a városba, látok valamit, amitől rossz kedvem lesz, kijövök a kávézóból, elcsúszok egy falevélen, bele egy hatalmas tócsa közepébe, elázok, erre még meglátom a levelet, amelyet voltál kedves elolvasni. – mutatott rá a borítékra.

– Csak azért bontottam fel, mert a feladó címe alapján, arra számítottam, hogy a léhűtő volt férjed küldte. – Julietta a szemét merengette a plafon felé, majd anyja felé fordult.

–  Anya! Talán elfelejtetted, hogy békével váltunk el?

–  Tudom! Rájöttem, hogy nem ő küldte.

 

Julietta kivette a borítékból, az anyja által már elolvasott levelet. A mai nap soron következő meglepetésével találta szembe magát. Holly figyelte a lánya reakcióit, és belül rettegett, mert bekövetkezett az, amitől hosszú élete során félt. A családi legenda kitudódik, s imádott lánya rájön, ki ő valójában, vagy kinek kellett volna lennie a születése pillanatában. A négyszázhatvan éves jóslat, amiben sosem hitt valósággá válik. Lánya más, mint a többiek, a fajtájukon belül, és nem ez lenne az első eset, hogy valaki a születésekor nem vámpírként látja meg a napvilágot, hanem később változik át. Úgy látszik, Julietta ez alól is kivétel. Holly két titkot hordozott magában, a második még nagyobb vihart kavarna, ha kitudódna. Julietta nem akart hinni a szemének, és a levél tartalmának, ami arról értesítette, hogy örökölt egy házat.

 

Tisztelt Julietta Speer!

Ezúton értesítem Önt, hogy a birtokunkba jutott felkeresés alapján, Ön örökölt egy házat Magyarországon, ezen belül is, egy közép- dunántúli községben, Faddon.

Legyen szíves a holnapi nap folyamán (2015. Október. 06 tíz óra) irodánkat felkeresni, szüleivel, és testvérével.  Bővebb felvilágosítással szolgálunk az örökségével kapcsolatban. Tisztelettel: Michael White. Irodavezető

 

Julietta ránézett az anyjára. Meglepetten vette észre, hogy Holly máshol jár gondolatban. Megköszörülte a torkát, Holly felriadt a lánya hangjától.

– Valami baj van, Julietta?

– Ha olvastad, akkor tudnod kell, mit tartalmaz! Mi az, hogy örököltem? Tudtommal nekünk nincsenek rokonain, a kontinensen, pláne nem ebben a kis országban! Vagy igen?

– Nem tudom, lehet. A mai világban minden lehetséges – vágta rá hirtelen a választ, pillantását lesütötte, nem akart a lánya szemébe nézni. Julietta megvonta a vállát, és beérte ezzel a válasszal. Néhány perc után azonban, megtörte a csendet.

–  Csak azt nem értem, miért én örököltem?  Miért nem te, apa, vagy Lucy?  – kérdezte az anyját.

–  Nem tudom kislányom, holnap minden kiderül.

– Kár, hogy nem ma, és egy lehetetlen időpontban, kapkodva utazhatnánk be Londonba. Biztos nem akarsz mondani nekem valamit?

–  Micsodát?

–  Mégis miről? Tegnap este a bemondó milyen ruhát viselt? Ezzel az örökséggel kapcsolatban!

–  Julietta! Nem! Mondtam, holnap minden kiderül.

– Miért van nekem olyan érzésem, hogy te többet tudsz a kelleténél?

– Én?

–  Te!

– Jaj, Julietta, te még a kákán is a csomót keresed.

– Megkérdezzem apát?  Biztos tudna valamiféle magyarázattal szolgálni. – Nyúlt a telefonja után, hogy imádott apját felhívja. De Holly egyből kikapta kezéből, és erős hangnemben válaszolt.

– Hagyd békén apádat. Mindenkinek rejtély, ez az egész. Holnap elmegyünk, és kiderül az egész.

– Miért? Tud róla? - Hökkent meg anyja válaszán.

– Felhívtam!

– Mit csináltál? – kiabált rá az anyjára. Az idegességtől rezegtek a lábai. Ki nem állhatta, ha anyja belebeszél a dolgaiba, és helyette hoz meg egy fontos döntést.

– Felhívtam. A férjem, ha nem zavar.

– De én kaptam a levelet anya!

–  Tudom. Azt üzente, ne kérdezz tőle semmit, holnap minden kiderül.

 Julietta bedühödött, faképnél hagyta az anyját, felrohant a lépcsőn, ismételten bevágta a szobájának ajtaját.  Ebben a pillanatban megszólalt a bejárati csengő.

 

3.

 

Holly kinyitotta az ajtót, ott unokahúga, Nancy állt előtte. Szakasztott úgy, mint egy órával ezelőtt Julietta, elázva, vacogva, kezében esőáztatta borítékkal. Hollyból kirobbant a nevetés. Nancy berobogott az előszobába, és meglepetten nézett nagynénjére.

– Most mi van?  Hülyén áll a hajam?  Az meglehet ebben a csodás időben…

– Nem! Csak alig egy órával ezelőtt Julietta is ugyanígy érkezett haza, annyi különbséggel, hogy ő összeismerkedett egy tócsával is.

– Tócsával? Jellemző.

–  Mi van a kezedben? - érdeklődött Holly

– Levél! Ma kaptam!

Holly kikapta a kezéből, és olvasni kezdte, majd hívta Juliettát

– Valami baj van Holly?

–  Majd Julietta elmondd mindent. Gyere, igyál egy kávét.

 

Julietta hallotta Nancy hangját, de nem akart lemenni hozzá. Kellett számára párperc mire összeszedte az erejét, hogy lemenjen hozzájuk, a konyhába. Semmi kedve nem volt unokahúga nyavalygását hallgatni.  Leért a földszintre, belépett a konyhába, de nem köszönt a lánynak, hanem egyből anyját kérdezte.

– Mi az a nagyon fontos, ami nem várhatott holnapig? Vagy az ítélethirdetésig, amikor mindenki megkapja, méltó jutalmát Istentől?

– Julietta! A mai nap, valami oknál fogva, furcsa!

– Furcsa?  És miben? Talán abban, hogy ő is úgy néz ki, mint egy ázott kacsa? - bökött az állával Nancy felé. Anyja alig tudta visszatartani a dühkitörését.

– Nem!  Hanem ezért! - nyújtotta a lánya felé a borítékot.  Julietta undorodva fogta meg az elázott levelet. A feladónál ugyanaz a név állt, mint az övén, de tartalomban sokkal eltérőbb szerepelt. Nancy nem örökölt házat, viszont neki is ott kell lennie másnap.

– Érdekes! Felettébb érdekes! Ha nem örököltél házat, ahogy én, miért kell holnap elmenned?   Nancy meglepetten kapta fel a fejét a hír hallatán.

– Örököltél egy házat?

– Igen! Tessék, itt a papír, amit én is ma kaptam kézhez.

Nancy kíváncsian olvasta el a levelet.

– Ez felettébb érdekes! Te házat örökölsz, és nekem ott kell lennem a tárgyaláson! Vajon miért? Tudtommal nincsenek rokonaink Magyarországon?

– Hát ez az kisasszony! – Julietta mielőbb szeretett volna túl lenni az egész kényes beszélgetésen, mert úgy érezte, unokahúga csak púp a hátán. Végeredményben, ahhoz tényleg nincs köze, hogy ő örökölt egy házat, valahol Európa közepén. Viszont, abban igaza van Nancynek, hogy ez az egész felettébb érdekes. Ha ő örökölt valamit, akkor a többi rokonnak miért is kell ott lennie? Tovább nem tudott rajta agyalni, ismételten megszólalt a bejárati ajtó csengője.

Az ajtóban barátnője Yvonne Agnew állt, ázottan, borítékkal a kezében. Meg sem kellett kérdeznie, miután betessékelte az ajtón, és a konyha felé terelte, milyen borítékot szorongat a kezében.  Egyrészt nagyon is sejtette, mit rejt a koperta, másrészt barátnőjéből kérdezés nélkül dőlt a szó. Látszott rajta, ideges, és zaklatott is egyben.

– Ezt a furcsa levelet kaptam ma. Velem ilyen még nem történt, soha nem kaptam levelet egy ügyvédi irodától. Pláne nem abban az ügyben, hogy örököltem egy házat. – Nyújtotta a borítékot a barátnője felé.

Erre a váratlan bejelentésre felkapták a fejüket, s egyszerre kérdeztek vissza.

– Mondd még egyszer Yvonne! Mit csináltál?

– Hogyhogy mit? Örököltem egy házat Európában!

– Tudod Yvonne, azért ülünk itt az asztalnál, mert a lányok is levelet kaptak ma, ettől a bizonyos ügyvédi irodától, öröklés ügyben. – válaszolt Holly. – Csak egy furcsaság van az egészben.

– Éspedig?

– Hogy a levelek tartalma alapján, én is, mint te, örököltem, és anyuéknak is ott kell lennie holnap. Viszont Nancy nem örökölt, mégis mennie kell. – válaszolta meg a kérdést Julietta.

–  Így van! Megyek, pedig nem örököltem. Mindegy, holnap kiderül az igazság. Most mennem kell, ég áldjon titeket, és holnap találkozunk. –  Nancy felállt és távozott.

 –Tényleg van benne valami furcsa! Ketten öröklünk, viszont Nancynek is jönnie kell, Holly nem tudod mi ez az egész? – fordult Hollyhoz Yvonne.

– Honnan kellene tudnom? – förmedt rá Holly. – Bocsáss meg, ideges vagyok. Mondd meg anyádnak, hogy majd felhívom. –   Holly láthatóan nyugtalan volt, vissza-visszatekintett a konyhába ülő két lányra, akik belemerülten tanulmányozták a leveleket.  Bement a szobájába, mely a kis szűk folyosón, a konyha mellett volt.

–  Megmondom!  Szerintem átverés az egész! Nem Julietta?

– Én is arra gondoltam! De ha te is… csak nem.

– De ha neked is vannak esetleg rokonok Magyarországon… vagyis… akkor nekem mi közöm hozzá?

– Honnan tudjam! Úgy érzem, hogy a drága anyám tud valamiről. – Yvonne félrenyelte a falatot a süteményből, amit az asztalon talált.

– Holly? S mit titkolna?

– Ezt!  Sem apámtól, sem az anyámtól nem hallottam arról, hogy nekünk valaha is lettek volna rokonok Európában. Hogy elvándorolt a családunk.

– Én értem, mire akarsz kilyukadni, viszont ez akkor sem ad magyarázatot arra, hogy nekem mi közöm hozzá? Mert Nancyt megértem, hisz unokatestvérek vagytok… de nekem Nancyhez sincs semmi közöm… tudtommal. És ha az apád titkol valamit?

– Á! Kizárt! Bár, anya felhívta őt telefonon, és elmondta neki milyen levelet kaptam ma.  – Yvonne felkapta a fejét.

– Felbontotta a leveledet?  – Kérdezte a barátnőjét még mindig köhécselve.

– Képzeld! Drága anyám azt hitte, Martin szórakozik velem. Pedig tudja nagyon jól, hogy békével váltak el útjaink.  Felhívta, és apa üzent nekem.

– Mit?

– Tőle se kérdezzek semmit. Hallgassak. Holnap úgyis kiderül minden. Ezek ketten titkolnak valamit.

– Már ketten? Egyre jobb elméleteket gyártasz. Mégis mit titkolnának? Hagyjál már! Többek között, anyámnak is tudnia kellene róla? Nem gondolod? Vagy Nancy családjának, hiszen ők a rokonaid. Viszont az jutott eszembe, ha már elméleteket gyártunk, vannak ezek az átverős telefonok, röpcédulák…

– Senki ilyen nem telefonált, vagy kaptunk volna efféle szóróanyagot. Ami általában kukában landol, s vagy kinyomom a telefont. – Yvonne helyeslően bólogatott, ő is így tesz az effajta jellegű hívásokkal, nem is hagyja tovább beszélni a hadaró ügynököket. Köszönés nélkül bontja a vonalat. Evett és tovább szőtte a gondolatait, az átverés kapcsán. Észre sem vette, hogy a sütemény fogyófélben van, és az egész ruhája tiszta morzsa.

– Én amondó vagyok barátnőm, hogy egy nagyátverés résztvevői lettünk.

– Akkor nem kellene jönniük sem anyáéknak, sem pedig a nővéremnek, pláne nem Nancynek. Marthaék miért nem jönnek? – Yvonne meglepetten nézett a maradék süteményre a tálon. Ez eddig az eszébe sem jutott. Vajon miért nem? Megvonta a vállát, és kivette az utolsó süteményt. Julietta éhesen bámult az utolsó falatok után, majd ő hozott fel egy új elméletet.

– Ha az anyádék a ludasak? – Yvonne az utolsó falatot félrenyelve, fulladozva próbált a kijelentésre válaszolni.

– Eszednél vagy?  Tudod mit? Hagyjuk az egészet, mert a végén farkast kiálltunk, és minden sarokban gyilkost látunk.

Holly a szoba ajtaját félig nyitva hagyta, úgy hallgatta a két lány elképzeléseit a levelek kapcsán. Fejét az ajtófélfának támasztotta, arra gondolt , Julietta bárcsak vámpírként született volna, s ne létezne az a nyomorult jóslat, és a közel ötszáz éves legenda a családról. De az lenne a legjobb, ha reggel felébredne, és rájönne, hogy ez az egész csak álom.

 

4.

 

Enoch-ban a Kamarilla öregei tanácskozást folytattak, amikor vezetőjük lánya, Zarta, kopogtatás nélkül, beesett az ajtón, idegesen, és ziláltan.  Tekintetével rögtön apját kereste, de nem látta.  A vének tanácsának tagjai, megrökönyödve néztek rá, amikor tanácskozás folyt, ő nem léphetett be. A szabály rá is vonatkozott, hiába volt Morpheusz lánya.

– Bocsánatot kérek a zavarásért! – Mentegetőzött Zarta

Az egyik tanácstag, kissé gorombán szólította meg. Megtehette, mert a vezetőjük nem tartózkodott bent. Egy sürgős ügy miatt, Morpheusnak el kellett hagynia a termet.

– Annak ellenére, hogy Morpheusz lánya vagy, igazán tudhatnád, mi a szabály.

– Nagyon jól tudom, mi a szabály. Addig, amíg a tanácskozás folyik, nem léphetek be, de történt valami, miről a tanácsnak azonnal tudnia kell. Nem várhattam, amíg befejezitek.  –  Most öccse is felállt, aki eddig elbújva hallgatta a beszélgetést. Ő sem lehetett volna itt, de mindig kiharcolja apjánál, hogy ezeken a fontos tanácskozásokon, jelen lehessen.

– Nővérkém! Drága nővérkém!

– Ne hívj így! Tudod nagyon jól, ki nem állhatom, ha így nevezel.

– Miért? Nem vagy az?

– A vértestvéred vagyok, sajnos. Hol az apánk?

– Amint láthatod Zarta, nincs köztünk.

– Látom, azért kérdeztem, te ütődött.

 

Az egyik tanácstag, elhagyta a helyét, és a lányhoz sietett, hogy a két testvér között kirobbanni készülő hadiállapotot elkerülje, mert általában verekedés volt a vége.

– Kedvesem! Apádnak ki kellett mennie, bár már rég itt kellene lennie! Amíg nem jön, kérlek, mondd el nekünk a fontos hírt.

– Látomásom volt. A látomásom alapján újra nagy bajok vannak Magyarországon.

– Már megint ott?

Nyílt az ajtó, s Morpheusz lépett be. Amint meglátta a lányát megtorpant.

– Kislányom! Mi történt, hogy a körünkben üdvözölhetünk?

– A lányod úgy esett be hozzánk, mint akit kergetnek. – válaszolta Don. – Látomása volt.

– Igen apa, ismételten látomásom volt Ezt próbáltam elmondani nekik. Az egész dolog Sloughtba kezdődött, egy harmincas éveinek elején járó lányról van szó, a neve Julietta Speer.

A név hallatán mindenki felkapta a fejét, döbbenve néztek rá.

– Mondd még egyszer a nevet Zarta! – kérte az apja

– Julietta Speer. Miért? – Morpheusz megrázta a fejét, egy intéssel jelezte folytassa a mondani valóját.

– Attól az ügyvédi irodától kapott levelet, amelyet mi is régóta megfigyelés alatt tartunk. Csak nem tudom miért?

– White?

– Igen, tőlük. Örökölt egy házat Magyarországon…

Moprehusznak immáron sok volt, amit hallott, összerogyva ült le az egyik székre.

– Jól vagy, apa?  – ugrottak hozzá a gyermekei.

– Jól! Folytasd, biztos vagyok benne, volt folytatása.

– Nemcsak ő kapott levelet, ettől az irodától… hanem unokatestvére, Nancy Speer, és barátnője Yvonne Agnew is… Az egészben az az érdekes, hogy ő és Yvonne örökölték a házat, viszont az unokahúg nem, de ott kell lennie…

Morpheusz és Don a fejüket fogták a hallottaktól, bekövetkezik az, amitől 460 éve rettegnek, és mesének hittek.

– Mielőtt megkérdeznéd, Yvonne Agnew, az az Yvonne Agnew…

– Beau!

– Igen apa?

– Légy szíves menj a könyvtárba, az első polcon legfelül, találni fogsz egy piros kötésű könyvet, amelyre az lesz ráírva, hogy Magyarország. Hozd ide nekem. – Beau bólintott és kiviharzott az ajtón. –  Ne is folytasd… mindenkinek, az Agnew házaspárnak és Nancy szüleinek kivételével, el kell utaznia oda. –  Mondta Morpheusz kissé megnyugodva.

– Igen apa, így van… De honnan…

– Ne foglalkozz vele…

– Az a ház… a ház… szörnyű titkot rejt… Borzalmas dolgok vannak előkészületben… meg kell akadályozni…

– Nem tudjuk… 460 éve el van rendelve… mi pedig akkor azt hittük, hogy mese az egész, és Amanda agyszüleménye.  Nem hittem neki, kinevettem… a ház, a vámpír háza.

– Amanda? Ki az az Amanda?

Ebben a pillanatba lépett be, Beau a kért könyvvel a kezében s apjának nyújtotta. Morpheusz elvette tőle, az asztalra ejtette, majd ránézett a lányára. Azon morfondírozott mennyit mondjon el számára abból, ami 460 évvel ezelőtt történt Magyarországon.

–  Amanda boszorkány volt, jósnő… Odahívattak minket a magyarországi Venture klán tagjai, mert furcsa dolgok történtek a faluban. Titokzatos módon tűntek el, fiatal és idősebb nők, a holttestük sem került elő soha. Történt két gyilkosság is… nem találtunk nyomokat, mire mi odaértünk a két család elhagyta az országot.

– Két család?

– Az Agnew és a Speer klán tagjai. Akiket a látomásodban láttál, egy vámpír leszármazottai.  Ugyanis azt beszélték akkoriban, hogy a faluban egy vámpír élt, akit a levegőben repülő embernek hívtak. Az ő leszármazottai a Speer Klán.

– Úristen! Hát persze a Speer klán… nem értem apa… akkor ők…

– Magyarok… csak vezetéknevet változtattak, mint az Agnew vérfarkas klán… na, mi akkor ott találkoztunk Amandával, aki jósolt nekünk, egy lányról, aki a 21. század közepén érkezik a faluba. Az örökösnek kell a titkot megfejtenie… De ha ez mind igaz, akkor ők biztosan szóltak volna, hogy valami nagy baj készülődik az országban.

 

5

Az ügyvédi irodát, árgus szemek figyelték az út másik oldaláról. Három fiatal vámpír, leste három hete egyfolytában. Bent lekapcsolták a villanyt, majd Paul White kilépett az utcára, ideges volt. Holnap nagy attrakciónak lesznek tanúi az ikertestvérével együtt. Pár hónapja egy titokzatos személynek dolgoztak. Annyi volt a dolguk hogy megkeressék számára a rég eltűnt rokonait, illetve egy baráti család tagjait. Nehéz volt, de végül sikerrel jártak. Csak az időpontokra kellett vigyázniuk, mert nem volt mindegy, hogy mikor landolnak a levelek. László Horváth a figyelő bizottság egyik tagja, aki három éve tartozott a Venture Klánhoz, 22 évesen vált vámpírrá, régészetet tanult. Sokszor látja a szüleit és a testvérét, de sajnos nem tud odarohanni hozzájuk: " -- hé, itt vagyok"! Három éve annak, hogy végérvényesen Budapest maradt az otthona. Szülei az évek során teljesen összeroppantak a fájdalom súlya alatt, megöregedtek, képtelenek feldolgozni a fiúk elvesztését. Átlagos, vézna férfivá serdült, igazi könyvmoly volt, s ezt a mai napig kamatoztatja. Büszke volt magára, mikor Mike kiválasztotta erre a feladatra. Sokszor hallotta a White irodáról a megbeszélések során, hogy állítólag nagyon sok kétes ügyekbe bonyolódnak.  De igazából sosem figyelt oda. Esze állandóan a családja és a könyvek körül forgott. Ezek szerint a két "pacák" ahogy magában hívta őket, hónapok óta a gonoszt képviselik, akiről egy mese szól,  és azon a településen folytatta áldáz tevékenységét, ahol gyerekként minden nyáron, nyaralni szokott. Ráadásul Mike őt bízta meg a londoni tartózkodási idejére a vezetői szerepre. A másik két társa ugyanúgy még mazsola a csapatba.  Éva félévvel őutána érkezett, Zsuzsa félévvel ezelőtt. Tárcsázott, hívta Mike-t. Nem kellett sokáig várnia, hamar felvették a másik oldalon.

– László! Minden rendben?

– Azt nem mondanám neked Mike, valamelyik sokáig folytatott egy beszélgetést, ezzel a titokzatos valakivel.

– Valószínűleg Michael lesz az, ő szokott eljönni Magyarországra. Miről szólt a tere-fere?

– Megtalálta Juliettát, és a családját, valamint kedvenc vérfarkasunkat is, holnap érkeznek a megbeszélésre.

– Nem értem miért kell egy vérfarkasnak ott lennie… Majd utána nézek… a következő lesz… még az éjjel elmentek Yvonne-hoz…

– De Mike… ők vérfarkasok…

– Nem lesz gond, jól ismerem őket. - Mike bontotta a vonalat

 

6.

 

Morpheusz kinyitotta könyvet, belelapozott, a többiek izgatottan figyelték minden mozdulatát. Felnézett a többiekre, nem teketóriázott belevágott a közepébe.

– Nos, vissza kell mennünk egészen 1555-be. Mint már említettem nektek, Amandával egy véletlen folytán találkoztam. Íme, ő Amanda. - emelt fel egy képet, amin egy teltkarcsú, hosszú fekete hosszú hajú és szemű nő volt látható. - Ezek pedig azon felegyezéseim, amiket akkor készítettem, amikor ott jártunk a faluban. - lebegtetett meg a kezében pár lapot.  – Két titokzatos gyilkosságról, valamint egy legendáról szólnak. Kicsike voltál még akkor kislányom.

 

Ekkor az egyik tag, felkiáltott, Donald odarohant Morpheuszhoz.

– Ó! Most már emlékszem, hisz én is ott voltam akkor.  Amanda Jóslata…

Mindenki őt nézte, látszott rajta, tetszik számára a dolog, hogy ő került a középpontba. Morpheusz, bólintással jelezte feléje, folytassa, amit elkezdett. Morpheusz is emlékezett rá, hogy Donald is ott volt velük Magyarországon. Öten mentek, de már csak ő és Donald él, abból a delegációból, a többiek áldozatul estek az inkvizíciónak.  Don beérte ennyivel, hogy ő mondhatja el, egy boszorkány jóslatát.

– Amanda Jóslata így szólt:

Egy vámpír éle a faluban, kinek vérszomja alantas, legendák szólnak róla, de senki nem látta még őt. Éjszakánként, ha feljön a hold, s az égen teljes lesz, útnak indul ő, hogy áldozatát becserkéssze. Vigyázz ember, az éjszaka kegyetlen - jön ő, és véged. Mást is suttognak a lapok, a család elhagyta az országot. Azt hiszed meghalt, de eljön a nap, mikor újra felbukkan, és vigyázz, a kétezres évek közepén leszármazottak érkeznek, közülük egynek esze ravasz, és írásba foglalja azt, kinek neve Julietta. Jajj de többen jönnek, kiknek szándéka aljas, velük együtt jön a halál, aki mosolyogva odébbáll. De lesznek segítői, kikről nem tud ő, segítségére sietnek, s a titok feltárul.

Zarta és Beau tátott szájjal bámultak rá, majd apjukra, aki közben felállt és az ablakhoz ment.

– Igen, ezt mondta nekünk akkor Amanda, azon a szörnyű napon. Mindig is sejtettük, hogy valami nem stimmel ebben a magyarországi faluban. Venturik igyekeztek segíteni nekünk, de semmi jelét nem találtuk, ami gyilkosságra, gyilkosságokra utalt volna. Speeréket, vagyis akkor még Benkééket gyanúsították az egyik gyilkossággal. Bár senki, hangsúlyozom senki sem sejtette, hogy vámpír él köztük, csak egyesek értették a jeleket.

– A vámpír neve apa? Hogy hívták? - kérdezte Zarta.

– Joseph Benke. Nincs róla, se kép, se leírás. Joseph, egy fantom.

 Zarta belelesett a könyvbe, látott még egy képet, amiről Yvonne tekintett vissza rá.

– Itt van Yvonne! - kiáltott fel. Az apja, visszafordult az ablaktól, s felemelte.

– Ő nem Yvonne, hanem Katalin Kovács. Yvonne üknagyanyája vagy kije. Állítólag ő volt az áldozat. Egy vérfarkast tett el lábalól, aki ráadásul a barátja volt.

– Ha ezt Yvonne megtudja…

– Biztos lehetsz benne, azért kell ott lennie holnap. Nem véletlenül örököltek együtt. Arra kérlek titeket gyerekek, még ma keressétek fel Yvonne-t.

 

 

7.

 

 Yvonne az ágyán ült, háttal az ablaknak, lefekvéshez készülődött, amikor huzatot érzett, majd meghallotta a két ismerős hangot, az ágy mellől. A két érkező vendég egymáson vergődött a szőnyegen.

– Leszállnál végre rólam Beau

Yvonne felállt az ágyon, a fejét fogta, a szemeit forgatta, csak ennyit mondott.

– Hát ezt nem hiszem el, más sem hiányzott az életemből, mint a Kamarilla. - a két vendég végre felállt

– Legalább landolni meg tanulhatnál végre, Beau!

– Ja, bocs! Igyekszem.

– Nektek is szép estét. Mi a fészkes fenét kerestek itt? - kérdezett rájuk, nem túl udvariasan Yvonne.

– Apánk küldött. - válaszolt Beau

– Mindjárt gondoltam, hogy nem II. Erzsébet. Mit akar tőlem Morpheusz? Nincs még telihold.

– Másról van szó.

Yvonne elgondolkodott egy percre, majd féktelen ordítozásba kezdett, hogy a másik kettőnek, be kellett a fülüket fogni.

– Anya! Gyere ide anya! Vendégeink vannak, egyenesen a Kamarilla.

Nem volt egy perc se, Yvonne anyja Martha belépett a lánya szobájába. Csodálkozva nézett a két váratlan vendégre.

–  Ó! A Kamarilla! Meg vagyok lepve Morpheuszon, hogy a két gyermekét küldte, maga helyett.

– Tudomásunkra jutott valami, neki köszönjétek. - Mutatott Beau a nővérére.

– Mi a bajod velem, már megint?

Martha becsukta a szemét, mielőtt elordította volna magát.

– Elég legyen!

A két érkezett megszeppenve néztek rá.

– Na, akkor most szépen elmondjátok, miért jöttetek ide! - ült le a lánya ágyának szélére, babarózsaszín ágyneműére, kezét a mellkasán összefonva, s kíváncsian nézett rájuk.

– Látomásom volt. Mindent tudunk arról, mi lesz holnap, igazából nem lenne baj, vagyis nem ez a legnagyobb baj, hanem hogy a tudomásunkra jutott rólatok valami.

– Rólunk? Ugyan mi? Tudtommal a Kamarilla mindent tud rólunk, vérfarkasokról.

Martha arcán hirtelen rémület árnyai jelentek meg, az ablakhoz sétált, kitekintet a sötétbe.

– Az nem lehet… lehetetlen…

– Mi a baj anya?

– Nem mesélted el neki, azt? - kérdezte Beau

– De az egy mese… legenda… - fordult vissza az asszony.

– De abban a mesében, rólatok is szó van Martha.  Gyilkosság történt..

– Nem igaz… sosem volt bizonyítva…

Yvonne meglepetten nézett hol az anyjára, hol a vámpírra. Megdöbbent a hallottakon.

– Mi van? Gyilkosság történt? Mikor?

– Úgy négyszázhatvan évvel ezelőtt kislányom.

– Ne má? Ez komoly? S miért nem meséltél róla eddig?

– Nem mondtam, mert nem mondhattam. Különben is, legenda az egész. Most már mindent értek, mert eddig nem volt értelme az egésznek, hogy a lányomnak miért kell ott lennie, s miért örököltek együtt Juliettával. De ez nem igaz, mese az egész… egy legenda…

– Miről beszélsz anya? Nem értem az egészet.

– A jóslat is szóba került? - kérdezte Martha idegesen.

– Igen! De Beauval ma szereztünk tudomást erről az egészről. – Válaszolt Marthanak Zarta.

 

Martha a padlót bámulta, onnan próbált megoldást találni a problémára. Tudja ő, nagyon is tudja, családja Julietta családjával együtt honnan is származik.  Sosem hitt a legendában, vagy, ahogy ő maga szokta hívni a kitalációban. Ő és Holly nagyon jó barátok, ugyan ez mondható el a két lányról. Attól tart, ha bebizonyosodik a legenda, a két lány barátsága örökre tönkre megy. Yvonne, az ágyán toporzékolt, félhosszú fekete haja a szemébe lógott, fekete szemei semmi jót nem sugároztak.

– Anya, légy szíves mondd el, mi ez az egész?

Senki sem figyelt rá, mind a hárman ismerték jól, a hiszti csak arra való, hogy ő kerüljön a középpontba, majd abbahagyja. Így is történt, fél perc múlva a kisasszony befejezte a műsorszámot.

– Megnézhetném azt a levelet? - kérdezte Beau

– Hogyne. A Kamarillának mindent.

 

Beaunak nyújtotta a levelet, aki egy kissé félénken vette el az asszonytól. Vámpírként tartott tőle, hisz egy vérfarkassal állt szemben. Lényegében csak annyi állt a levélben, miszerint örökölt egy házat, Magyarországon, azon belül is Faddon, ezzel kapcsolatban legyen szíves megjelenni, az irodában (október 06) tíz órára, ahol bővebb felvilágosítással szolgálnak az ügy kapcsán.  Beau visszaadta a levelet, Martha-nak. Yvonne nem bírta tovább, ismételten szóhoz kívánt jutni.

– Akkor sem értem ezt az egészet. Miért mi örököltünk? He?

– Mondd el neki. – Parancsolt rá Marthara Beau.

– Mese, az egész történtet egy mese Beau. Sosem hittem benne.

– Mondd el neki, apánk erre kér.

– Úgy! Szóval Morpheusz kéri, hát legyen. Ha a kamarilla vezetője erre kér.

 

 

8

 

Martha fel-alá mászkált a lánya szobájában. Próbálta a gondolatait rendezni, hogyan mondja el, az igazat, a családjukkal kapcsolatban. Megállt a szoba közepén, kezét idegesen tördelte, ránézett a lányára, akinek szemében kíváncsiság bujkált, majd a két küldöttre, akik a falnak támasztott háttal bámulták szintén babarózsaszín szőnyeget.

– Hát legyen! Sosem beszéltem neked a családunkról, vagyis ez így nem igaz, csak eltitkoltam ezt-azt. – lánya döbbenten bámult rá, sohasem gondolt arra, hogy édesanyja hazudni is tud, ki mindig az igazságra nevelte őt.

– Anya! Nem gondoltam volna rólad. Mit tudtál eltitkolni előlem? Olyan nagy bűnt követhettek el? Vagy igen?

– Mi Agnew-k nem Angliában éltünk. Középkorban, érkeztünk ide. Az én és apád családja, abból az országból származik, ahova utazni fogtok. Mert utazni fogtok, abban biztos vagyok. Az én családi nevem: Kovács, apádé, Novák. Ha én ezt most elmondom neked, csalódni fogsz a barátnődben.

 

Yvonne csalódottan nézett az anyjára, valahogy nehezen értette meg a hallottakat, pedig hamar felfogja a dolgokat, de ez most valahogy nehezen ment. Ránézett Zartára, a lány fejével nemet intett, visszanézett anyjára, aki folytatta.

– Ezerötszázötvenötben történt az egész, dúlt az inkvizíció milliók estek áldozatul, máglyahalált halva ártatlanul. Üldöztek minket: vámpírokat, boszorkányokat. Ha úgy ítélték meg, vétettek az egyház ellen… ebben a szomorú és kegyetlen időben történt állítólag a dolog. Ki volt ő nem tudom?  Lehet a dédanyám, ükanyám… vagy egyszerűen egy rokon. Egy Duna menti településen éltünk abban az időben, mindkét család. Úgy tudom, hibába tartott az inkvizíció, ezt a települést valahogy elkerülte, pedig rémségeket szültek az ott élők, főleg télvíz idején. A meséjük egy házról szólt, ahol a megtestesült gonosz lakott. Családunk jó kapcsolatot ápolt egy Joseph Benke nevű férfival. Mai dolgok értelmezésben, sosem élt, Joseph egy fantom, kép sincs róla, sem leírás.  Csak Morpheusz feljegyzései állnak rendelkezésre, amikor kivizsgálásra megérkezetek ide. Nem volt ház, és az állítólagos két gyilkosságnak sem találták nyomát. Joseph és családja, akik már rég nem voltak a faluban, Julietta rokonai. Egyszóval ő nem létezett, egy megfelelő pillanatra vár, hogy újjáéledjen. Azt beszélték, hogy Julietta családja, gyilkosok voltak, megölték az én rokonomat, menekülniük kellett. A legenda szerint, Joseph Benke vámpír volt, a házat úgy is hívták: a vámpír háza.

Yvonne nem hittel el, amiről anyja beszélt, felállt az ágyról és középre állt.

– Úristen! Ez nem lehet igaz!  Nem tudom elhinni ezt az egészet! Még hogy a legjobb barátnőm, egy állítólagos gyilkos leszármazottja, ráadásul vámpír. Még a szagán sem érzem, hogy az lenne! - könnyek folytak végig az arcán

– Mondom, hogy sosem volt bizonyítható.

– Két gyilkosságot említettél? Ki a második állítólagos áldozat?

Zarta felnézett, ellökte magát a faltól, s melléje állt.

– Egy parasztember, aki végig nézte a gyilkosságot. Haláláig azt hangoztatta, hogy köztünk él a gonosz. - erre már nem válaszolt a lány

– Miért is kell nekem elmennem abba a faluba? – Kérdőn nézett Zartára. Senki sem válaszolt, csöndben nézték egymást.

 

Beau nem bírta tovább és közbeszólt.

– Szerintem azért, mert ha ez mind igaz, te leszel a következő áldozat… Ha jól gondolom, a szitu a következő…

Tovább nem tudta folytatni, mert egy erős huzat meglebbentette a függönyt, újabb látogatók érkeztek. A Venture klán tagjai landoltak Yvonne szobájában.  Zarta és Beau megdöbbenve nézte a három érkezettet.  Az Agnew család részére a három vámpír idegen volt, azonban a Kamarillának nem. Martha és lánya támadási pozícióba álltak a három idegen vámpírral szembe. Kamarilla tagjai nagyon is jól ismerték őket.  A vámpírok részéről bűn volt, hogy a Vének tanácsának tudta nélkül, tartózkodtak Slought -ban. Annak ellenére, hogy igen magas beosztásban álltak a Kamarillán belül, mindig tudtatniuk kellett a tanáccsal, mit csinálnak épp. Mivel Hunor már elég idős, ezért Mike-nak lett volna kötelessége szólni. A Venturi klánról tudni kell, hogy Magyarországon két klánt különböztetünk meg, mindkét klán szoros kapcsolatban áll egymással. Az egyik a Bulcsú-ága másik II. András után az András-ág. Az érkezők a Bulcsú-ág képviselői. A klán erős befolyással bír, több magyarországi városban, bár mindkét ágnál fontos a vérvonal ismerete, szívesen fogadnak maguk közé más vámpírokat, de ők kizárólag magyarokat.

 

 

9.

 

Julietta eléggé izgatott volt ahhoz, hogy aludni tudjon. Gyomra görcsbe rándult, utoljára akkor érzett ilyet, amikor a válása zajlott. Feküdt az ágyon a plafont bámult, és zakatolt az agya, forgolódott jobbra-balra, még a lába is görcsbe rándult. Nem bírta tovább a tétlenséget, lábát masszírozva a telefonjáért nyúlt, megnézze hány óra van. A kijelző még csak huszonkettőt mutatott. Nagy nyögések közepette kimászott az ágyból és az íróasztalhoz ment. Levette róla a laptopot. Álmosan kotorászott, leverve az összes papírt, amit az írás közben használ. Ugyan olyan nyögések közepett visszamászott az ágyba, és bekapcsolta a gépet, írni kezdett.

Következő címet írta a lap tetejére:

Az Örökség: avagy a papírra vetett rémálom.

 

Elmosolyodott: frankó jó cím, könyvcímnek is elmenne. Látta maga előtt Julietta Speer, megjelenés ekkor és ekkor: ez csak egy álom volt, úgy vélte az is marad. Gyorsan pötyögtetni kezdett a billentyűzeten, máskor gyorsan jönnek a szavak, most mégis nehezen állt össze a szöveg.

 

1. Levelet kaptam egy ügyvédi irodától miszerint örököltem egy házat Közép- Európában.
2. Eddig egy ügyvédi irodával álltam kapcsolatban, kizárólag a válás miatt.
3. Kiderült, nemcsak én kaptam levelet, hanem unokahúgom Nancy, és barátnőm Yvonne.
4. Nancy nem örökölt, mégis ott lesz holnap.
5. Még egy örökös létezik, mégpedig YvApunak, anyunak, és nővéremnek is velem kell jönnie
6. Biztos vagyok benne, anyu többet tud a kelleténél, titkol valamit.

 

 

Robbanásszerűen elaludt, reggel kótyagos fejjel ébredt.

 

 

 

10.

 

Beau tért magához elsőnek, Yvonne anyja mellett állt, készen egy támadásra, Zarta a hátuk mögött, hogy beavatkozhasson, ha támadásra kerülne sor. Beau közelebb lépet, a betolakodókhoz, széttárt kezekkel ripakodott rájuk.

• Hogy kerültök ide? Ehhez nem volt jogotok.
• Nyugi Beau. - Szólat meg László, ő volt a fő-főszóló. - Azért vagyunk itt, mert itt kell lennünk. Mindenről tudunk, hónapok óta itt tartózkodunk, és figyeljük az ügyvédi irodát.
• Aha! Úgy látszik Hunor elfelejtett egy fontos dolgot, de Mike is, hiába álltok a Kamarillán belül magas pozícióba, ezt jelentenetek kellett volna. - elfutotta a pulyaméreg, szinte ordibált, a három vámpírral. László higgadtan válaszolt neki.
• Lehet, igazad van. Sőt, elismerem hibáztunk. Viszont ha már így alakult, hogy összetalálkoztunk, tudnotok kell valamiről.

Yvonne figyelte a jelenetet, nem bírta ki, közbeszólt. Továbbra is anyja mellett állt.

• Kik ezek? Elfelejtetek bemutatkozni. Nem fogok tévedni, de ha még is javítsatok ki. Ők is Venturik? Egyre jobb! Kamarilla, Venturi, számíthatunk esetleg még látogatóra? - nem válaszolt neki senki.
• Csak azt nem értem továbbá, hogy Venturi klánnak mi a franc köze van ahhoz, hogy én és Julietta állítólagosan örököltünk egy házat

 

László előrelépett, Beau-t félresöpörve, Yvonne elé állt. A vézna vámpír, magabiztosan állt a vérfarkas előtt, s csöppet sem érdekelte. Kezet nyújtott a lánynak, meglepve vele a többieket. Yvonne viszonozta a kézfogást.

• A nevem Horváth László, a Venture klán tagjai vagyunk. Ők a társaim. Eva Nagy és Susanne Kiss. Hónapok óta figyeltük őket, de hetekkel ezelőtt érkeztünk Londonba. Furcsa dolgok kezdődtek, egyre többször érkezett az országunkba Michael White, állandóan egy helyre utazott kizárólag: Faddra. Napokig semmi, majd újra és újra, mintha valami készülődne. Voltunk ott, de semmi gyanúsat nem érzékeltünk vagy láttunk. De aztán egyszer csak, Mike szólt, hogy azonnal induljunk, el Londonba figyeljük az ügyvédi irodát, mert kutatnak valakik után. Julietta Speer családja és a barátnője Yvonne Agnew után. De tudnotok kell valamiről!

– Miről? - kérdezte Beau

– Arról, mielőtt idejöttünk volna, az ügyvédi irodát tartottuk megfigyelés alatt, és Paul White telefonon beszélt azzal a titokzatos személlyel, aki egyes feltételezések szerint soha nem létezett, és rokona Julietta-nak. Arról szólt a tere-fere, hogy megtalálták őket, és holnap fognak érkezni hozzájuk, valamint a titokzatos alak, azt mondta, előkészíti a terepet a megérkezésükhöz.

 

Zarta ebben a pillanatban összeesett, Yvonne fogta meg, majd Lászlóval együtt az ágyához vitték, ráfektették. A lánynak újból látomása volt.

 

 

 

11.

 

Párezer kilométerre Slough-tól, egy magyarországi településen furcsa készülődések kezdődtek meg. Férfi egy verset mondott magában, és képeket tett ki a falra, melyeken középkori ruhában öltözött nők és férfiak voltak, egyetlen kép kivételével, azon a fiatalkori Yvonne bámult vissza rá! De nem azaz Yvonne akit idevárt, hanem valaki, aki egykoron ezen a helyen, különös módon halálozott el. Maga Katalin Kovács.  A vers, melyet magában dúdolt, így hangozott:

       Gonosz vagyok, gonosz, mert vámpír vagyok. Felvirradt a nap, amelyet megjósoltak. Azt hittétek nem létezem, pedig mindig is köztetek életem. Az éjszaka sötét, az éjszaka kegyetlen, ezen az éjszakán újból életre kelek. Köztetek leszek, de kegyetlen, vigyázz ember véredtől sötét lesz az éjszaka. De jön ő, kit megjósoltak, kinek neve Julietta, élete utolsó napján írásba foglalja azt.

 

 Tovább dúdolt magában, végül egy utolsó képet tett fel, amelyen maga Amanda a jósnő volt látható. Ekkor így szólt:

– Na, Amanda, bejött a Jóslatod, melyet Morpheus-nak mondtál. Én mindig is itt életem ebben a faluban, de eljött nap hogy újra életre keljek. A vérszomjam nagyon kegyetlen, mert hosszú évtizedek óta egy kortyot sem ettem. Itt az ideje, hogy tegyek ellene. Vadásznom kell. – Továbblépett egy másik képhez. – Drága anyám, láthatod, életben vagyok, a bosszú életre keltett, és jön, ő kinek jönnie kell, és a másik a vérfarkasok közül. Édes lesz a bosszú, megbosszulom, hogy megölt téged egy mocskos vérfarkas. Ő a kiválasztott, a leszármazott, aki e házat örökli.

 

 

 

12.

 

 Amikor Zarta magához tért, senkinek sem említett semmit, még öccsének sem, aki kérdően nézett rá.  Felállt. Amíg ájultan hevert az ágyon, Yvonne apja is csatlakozott a csapathoz. Tisztes távolságban állt a vámpíroktól. Akár Kamarilla, akár Venture klán, ő betartja a játékszabályokat. Zarta törte meg a csendet.

– Folytassátok, nincs semmi baj.  Ott tartottunk, mielőtt Lászlóék megérkeztetek volna, hogy Beau szerint Yvonne lesz a következő áldozat. Foglaljuk össze a tényeket.

Yvonne reagált elsőnek Zarta kérésre.

Ötletnek eleget téve Zarta belekezdett az ismert információk felvázolásának.

– Így van, folytassuk, legalább megértek mindent, mert eddig eléggé összezagyvált dolgokat hallottam. Zarta foglalta össze a tényeket.

– Adott egy ország Közép Európában, aminek a neve Magyarország. Egy falu, ismertebb üdülő község: Fadd. Évtizedek óta kering egy legenda, miszerint a falunak volt egy vámpírja, aki titokzatos dolgokat művelt.  Élt egy Amanda nevű boszorkány, aki megjósolta apámnak Julietta érkezését. A házat, amiben állítólag a vámpír élt, ő és Yvonne öröklik. Kettőjükön kívül még egy valaki kapott levelet, aki viszont nem örököl. Ő Nancy. Amit én sem értek, vajon ő miért?

– Ezt próbáltam elmondani, mielőtt a Venture klán megjelent.– Vette át a szót Beau.  Elmondhatom, én hogy gondolom?– kérdezte Martha-tól – A nő  csak bólogatott és a férje is.

–  Tehát adott egy kor, egy falu, ahol egy szörnyű gyilkosság történt. Egyes feltételezések szerint ebben a faluban élt egy vámpír, aki kegyetlen dolgokat vitt végbe. Nem messze ugyanebben a faluban élt egy vérfarkas család, és szoros kapcsolatban, barátságban álltak az ottani vámpírokkal. Történt egyszer, hogy a vámpír megölt egyet a vérfarkasok közül, de bizonyítani nem tudták, mint ahogy azt sem, hogy egyáltalán Joseph Benke létezett-e és hogy, amiket véghezvitt, maga a gyilkosság megtörtént-e?

– Jóslat? Miféle jóslat? - kérdezte Yvonne

– Barátnődről, kislányom. A jóslat magáról Juliettáról szól. Egy Amanda nevű boszorkány, tett róla említést még akkor, amikor mindez történt. Ugyan már… csupán feltételezés, mese az egész…

Yvonne-t a késői óra ellenére, felcsigázta, a jóslat gondolata. Egyre jobban érdekelni kezdte ezen a családi kiléte.

– És lehet tudni, hogy szólt ez a jóslat?

– Persze kislányom, íme, a jóslat barátnődről: egy vámpír él itt e faluban, kinek vérszomja alantas, legenda veszi körül, de senki nem látta még őt. Éjszakánként, ha feljön a hold, s az égen teljes lesz, útnak indul ő, hogy áldozatát becserkéssze. Vigyázz ember, az éjszak kegyetlen, jön ő és véged. Mást is suttognak a lapok, a család elhagyta az országot. Azt hiszed meghalt ő, eljön a nap, mikor újra felbukkan ő, de vigyázz, a kétezres évek közepén leszármazottak érkeznek, közülük egynek az esze ravasz és írásba foglalja azt, kinek neve Julietta. Jaj, de többen jönnek, kinek szándéka aljas, velük együtt jön a halál, aki mosolyogva odébbáll. De lesznek, segítői kikről nem tud ő, segítségére sietnek, s a legenda feltárul.

– Hihetetlen ez az egész! Sőt! Izgi. De akkor sem értem, mi közöm hozzá? Mit értettél az alatt Beau, hogy én leszek a következő áldozat?

• Én csak fantáziálok, mert mielőtt bevittem volna apámnak a könyvet, amelyet kért, egy kicsit beleolvastam. Ha mindez igaz, és ő létezik, akkor bosszút akar állni egy leszármazotton.
• Bosszút? – kérdezték egyszerre.
• Szerintem történt ott valami más is. A két család között. Én sem értettem annyira, régi írással volt írva, ráadásul latinul, csak egy kicsit értek a nyelven. Nem tudom ki volt, aki azt alapot hozzátette, de a bosszú szó, világosan kiolvasható.

– Holnap minden kiderül. ne idegeskedj, lányom lehet nem lesz belőle semmi. Itt van a Kamarilla, itt van a Venture klán is. Semmi baj nem lehet. Mese az egész, ez csak mese. Ideje lenne távozni fiúk, azt hiszem nem ártana, ha pihenten érkeznék oda.

 A vámpírok bólintással jelezték, hogy értik a kérést. Mielőtt elhagyták volna a szobát, Zarta az öccséhez hajolt és a fülébe súgta: – Létezik.

 

 

13.

 

 

 Hamar reggel lett. A telefon, amelyen Julietta elfelejtette az ébresztőt kikapcsolni, megállás nélkül jelzett, hogy itt az ideje az ébredésnek. Az ébresztő hajnali félnégyet mutatott. Julietta felkönyökölt az ágyban, és még álmosan próbálta kinyomni a jelzést.  Erősen gondolkodott, miért is állította be, ilyen korai órára. Aztán eszébe jutott, korán fel akart kelni, rendezni a gondolatait, mielőtt elindulnak az ügyvédi irodába, és tovább akarta írni a tegnap elkezdett írását is. Ki tudja, hátha egy jó történet kerekedik ki belőle?  Amint kinyomta az ébresztőt, visszafeküdt a párnára, hogy adjon magának még egy kis időt, hogy felébredjen. Csukott szemmel feküdt tovább, mikor is, hirtelen felriadt kómás állapotából, s a telefonért nyúlt. Mintha lett volna ott valami. Volt is. Egy jel, ami sms-t jelezett. Kidőlt szemekkel bámulta a kijelzőt. Az üzenetet ismeretlen számról küldték.

 

     Eljött a nap, amelyre hosszú évtizede várok. megjósoltak, itt vagy hát. Felvirradt a bosszú napja, rejtvényben kapod a feladványt. Ha megfejted reád a boldogság, míg a másikra a halál vár.

 

           Két perc döbbenet után Julietta az anyja után kiabált. De Holly helyett, a nővére, Lucy talált be hozzá. aki álmos tekintettel kérdezte, mi baja van hajnali félnégykor, amikor még mindenki javában alszik.

– Itt kiabálsz anyu után, biztos, hogy valami történt? Miért nem mondod el nekem, mi baj? Mert biztos vagyok benne, történt valami! Miért nem nekem mondod el?  Julietta így is ideges volt, a korai ébredés, és az felfedezett SMS miatt, nekitámadt nővérének, és kitessékelte a szobából. Annyit kiabált a távozó Lucy után, hogy majd pont neki fogja elmondani, még mit nem.

 

A kitessékelt Lucy visszafordult, s feldúltan annyit kiabált húgának, hallgasson el, hagyja őt és a többieket aludni, majd reggel elmondja a nagy bajt anyjának, s jobban teszi, ha ő maga is visszafekszik az ágyba és alszik még egy jó nagyot.

 

  Julietta bevágta az ajtót, próbált nem gondolni az incidensre, úgy döntött, inkább teljesíti nővére kérését, visszafekszik az ágyba, s nem gondol az előtte álló napra. Felemelte a paplant, már félig visszafeküdt, mikor a telefon ismételten hangosan és követelőzve rezegni kezdett. Nagy nyögések közepette ismét kiszállt az ágyból és a telefonért nyúlt, meglepetten tapasztalat, hogy korai időpont ellenére, hogy Yvonne is fent van. és ez ellent mond nővére kijelentésének, hogy ilyen korai időpontban még javában alszik mindenki.

 

Yvonne még mindig zaklatott volt az éjszakai események miatt, aludni sem tudott, csak forgolódott az ágyban. Továbbra sem értette vagy egyszerűen nem akarta felfogni a hallottakat. Főleg két dolgot nem akart megérteni. Az egyik az volt, hogy Beau szerint, ő lenne a következő áldozata, egy vámpírnak,(bár ez nem biztos, de ő így értelmezi), aki csak kitaláció, lehet nem is élt, csak az emberek fantáziájában, egy távoli országban, egy Duna menti faluban. Ráadásul a legjobb barátnője valószínűleg vámpír, aki a leszármazottja ennek a fantomnak. Megpróbált aludni. Mielőtt az álmok mezejére lépett volna, megszólalt a telefonja. Ismeretlen számról SMS érkezett számára. Miután elolvasta, az álom kiröppent a szeméből.

 

Eljött a nap, a bosszú napja, hogy egy halált megbosszuljak. Eljöttök újra, itt lesztek, s a legenda újra éled, ja de, vigyázz ha a rejtvényt rosszul fejted, mert nem lesz ő ott, hogy segítsen, s a házban égel el.

Yvonne azonnal hívta Juliettát. A beszélgetés során vigyázott minden egyes kiejtetett szóra, ami felfedné, hogy tud valamiről, amiről barátnője nem. Julietta felvette a telefont, meglepetten szólt bele.

– Hát te?

– Te nem alszol? Azt hittem felébresztelek, és mérges leszel rám?

– Elfelejtettem kikapcsolni a telefonon az ébresztőt, és szólt.

– Megint furcsa dolog történt. – kezdet bele a történetbe Yvonne.

– Fogadni mernék, sms-t kaptál te is!

– Honnan tudod?

– Én is kaptam egyet, ismeretlen számról. Neked mit ír?

Yvonne olvasni kezdte az üzenetet, amelyet kiirt közben.

– Jézusom! Egyre cifrább lesz! – hördült fel Julietta

– Az lesz! Tegnap a levél, ma az SMS. Mi jöhet még?

– Kaland! Vagy rejtvény, amelyet nekem kell megfejtenem és rám talál a boldogság. S valakire pedig a halál. Úgy tűnik, te leszel az áldozat. – Yvonne beleborzongott Julietta az utolsó mondatába, mert eszébe jutott Beau szavai.

– Miért? Te milyen üzenetet kaptál? – kérdezte Juliettát.

Mint az előbb Yvonne, Julietta is felolvasta, a neki küldött üzenetet.

– Nem értem! Egyszerűen nem értem ezt az egészet. Rejtvény? Milyen rejtvény? Honnan tudja a számunkat?

– Honnan tudjam?  Órák kérdése, és kiderül az egész: Találkozunk. – mielőtt Yvonne mondhatott volna még valamit, letette. 

Yvonne kiabálni kezdett az anyjának.

 

 

14.

 

Martha ismételten úgy esett be a lánya szobájában, mint órákkal ezelőtt, amikor a Kamarilla betoppant hozzájuk. Azt hitte mindkét klán tagjai visszajöttek, de nem ők voltak, csak a lánya idegesen nyújtotta feléje a telefonját.

– Mi ez? - kérdezte meglepetten Martha.

– Olvasd!

Martha ledöbbenve adta vissza lányának a telefont.

– Julietta is kapott egy hasonló üzenetet. Valami rejtvényről szólt, amit meg kell fejtenie és elnyeri a boldogságot, míg a másikra a halál vár, vagy valami hasonló volt.

– Rosszat sejtek nagyon rosszat. Ennek az örökségnek és az utazásnak nem lesz jó vége, az egyszer biztos. Arra továbbra is vigyázz, hogy Julietta előtt semmit ne mondjál. – Újból rudasította a lányának a tényeket.

– Tudom! Hihetetlen! Még is igaz lenne?

– Mit tudom én.

– Biztos vagyok benne, valami oltári nagy balhé lehetett a két család között.

– Jaj, hagyd már. Mondom, hogy mese az egész.

– Láttad Zarta arcát?

– Láttam.

– Biztos látomása volt. Órák kérdése s mindenre fényderül.

 

 

15.

 

            Zarta és Beau még az éjjel visszatértek Enoch-ba. Bár apjuk utasítása nem így hangzott, de Zarta látomása után, amit nem mondtak el egyiknek sem. A Venture klán tagjait otthagyták figyelőszolgálatban és meghagyták nekik, ha bármi történik, azonnal szóljanak nekik is. Most a tanácsteremben ültek apjukkal és pár taggal a vének tanácsából. Morpheus háttal állt nekik, míg a többiek a baloldalon kicsivel távolabb tőlük

– Biztos ez, lányom?

– Persze, apa. Nem mondtunk nekik semmit.

– Helyes. Fel tudnád idézni még egyszer a verset?

– Gonosz vagyok, gonosz, mert vámpír vagyok. Felvirradt a nap, amelyet megjósoltak. Azt hittétek, nem létezem, pedig mindig is köztetek életem. Az éjszaka sötét, az éjszaka kegyetlen, ezen az éjszakán újból életre kelek. Köztetek leszek, de kegyetlen, Vigyázz, ember, véredtől sötét lesz az éjszaka. De jön ő, kit megjósoltak, élete utolsó napján írásba foglalja azt, kinek neve Julietta.  - Morpheus a fejét csóválta.

– Morpheus a fejét csóválta.

–          Megmertem volna rá esküdni, hogy ez sosem volt igaz. Hogy Amanda átvert engem, minket a jóslattal. Nem találtunk rá bizonyítékot, a holttest sem került elő sosem. Feledésbe merült az egész. Erre tessék neki lett igaza. Bár, ha jól tudom, nem sokkal rá, Amanda is eltűnt nyomtalanul.  A Venturik keresték, de nem találtak rá soha.  Mit mondtál, mi volt még?

– Képek! Képeket tett fel a falra!

– Kik voltak rajta?

–  Az anyja az biztos, akit úgy hívnak…

– Julietta…

– Igen… Yvonne az őskorból, és csomó olyan kép, amelyek csoportosan ábrázolnak valakiket. Most mi lesz apa?

– Katalin… nem Yvonne… Állítólag ő volt az áldozat… Mi lenne? Semmi. Várunk… az idő nagyúr. Vagyis, elutazunk mi is Magyarországra, a Venturi klánnal, s megoldjuk ezt a rejtvényt. Most pedig beköltözök a könyvtárba… Ott megtaláltok, ha szükség van rám.

 

 

 

16.

 

 

 

                   Yvonne hívása óta, Julietta agya, egyfolytában zakatolt. Semmit nem értett a dolgokból. Felkelt, s kiment a konyhába, elkészítette a reggelijét, de egyik falat sem esett jól. Nyelte undorodva, közben bekapcsolta a laptopját és továbbírta a tegnap elkezdett fejtegetést.

8. Az éjszaka folyamán egy ismeretlen számról Smst kaptam, mi szerint valami féle rejtvényt kell megfejtenem, valószínűleg az örökségem kapcsán. Tovább megyek Yvonne is kapott ugyan erről a számról sms-t. Ha jól emlékszem valami bosszút emlegetett és egy égő házat. Csak azt nem értem, ez a titokzatos valaki, honnan tudta meg a számunkat?  Bár elég hamar megkereshető az interneten. De akkor is? Honnan tudta azt, hogy melyik szolgáltatónál vagyunk? Már csak órák kérdése, s talán erre is választ kapunk

 

Holly lépett be a konyhába.

 

– Nem alszol?

– Nem, mert elfejtettem kikapcsolni az ébresztőt. Amúgy sem tudtam volna, mert ideges vagyok, de nagyon. Mondanom, vagyis mutatnom kell valamit neked. Már tegnap este óta beszélni akarok veled. – Kivette a telefonját a zsebéből, s megmutatta anyjának az ismeretlen számról küldött üzenetet.

– Ó! Te jó ég! - kiáltott fel Holly.

 

Holly hátat fordított a lányának, suttogva mondta inkább csak magának

– Én már kislánykorodban próbáltam elmondani, a titkot, de akkor úgy éreztem nem készültél még fel rá, éretlen voltál ahhoz, hogy megértsd ezt az egészet. Martha tudja csak a titkot. Azt hittem soha nem fog eljönni ez a nap, soha nem hittem ebben a legendában.  Hiszen Amanda jóslata eddig nem vált be, pedig rólad szólt. Ezek szerint mégis igaz.

– Mondtál valamit, anya?

– Nem, semmit! Ne foglalkozz vele, lehet téves!

Csengettek. Julietta felállt s az ajtóhoz ment. Undorodva lenyelte az utolsó falatot, majd ajtót nyitott.  Martha állt az ajtóban kissé idegesen. Nem is köszönt a lánynak, csak úgy félrelökte.

–          Beszélünk, kell Holly!

– Gyere beljebb, Martha. Történt valami?

– Történt…

– Julietta menj be a szobádba, kérlek. – Parancsolt rá Holly.

           Julietta döbbenve mászott fel a lépcsőn a szobájához. Motoszkált benne a kisördög, hogy ott marad, s elbújik, kihallgatja, az anyja és Martha közti beszélgetést, de legyőzte a kíváncsiságát. Megvonta a vállát. Ami nem tartozik rá, jobb, ha nem is hallja. Rádőlt az ágyra, és robbanásszerűen elaludt.

 

Martha nem teketóriázót, rögtön a lényegre tért.

– Tudod, mi történt?

– Az Sms-re gondolsz? – Kérdezett vissza Holly.

– Nem csak arra. Tegnap este látogatóink voltak.

– Kik? – Kérdezte meglepett hanggal Holly.

– Először a Kamarilla, majd a Venture klán ifjoncai. Valami zöldfülűek a csapatból.

– Venture? Hunor? Amilyen vén lehet már..

– Nem Ő! 

– Tudtam, hogy egyszer eljön ez a pillanat, hogy Julietta megtudja az igazságot, mindkettőt. Az első… annyira nem érdekel, úgyis tudom, hogy hazugság… De a második ennél is rosszabb. Ha megtudja, hogy Lucy nem is a testvére, és halandó. Csecsemő volt, amikor Peter az anyjával összekerült. Aztán a nő rájött, ki is a férje valójában.  Ez lett a veszte.

– Holly! Ne ez legyen a legnagyobb problémád. Inkább az, hogy a lányok túléljék a kalandot. Arra az elhatározásra jutottam, mi is veletek utazunk Magyarországra. Végülis csak ezt akartam elmondani.

 

 

17.

 

            A három Venture klán tag, a megbeszélt idő előtt érkeztek az iroda elé. Tisztes távolságból, de olyan helyről figyelték, ahonnan mindent nagyon jól láttak és hallottak. Semmi mozgolódást nem tapasztaltak. Olyan volt, mintha ma nem nyitnának ki.  Délelőtt ellenére, alig mászkáltak az utcán. Verőfényes őszi napnak néztek elébe, a vámpíroknak ezért vigyázniuk kellett, így árnyékos helyről figyeltek mindent. Nem sokkal negyedtíz előtt, ketten csatlakoztak hozzájuk. Beau és Zarta szintén megérkeztek Londonba. Szótlanul álltak egymás mellett unott képpel, és várták azokat, akinek meg kell érkezniük erre a helyre.

 

        Mindenki már rég a Speer házban volt, csak Juliettára vártak. Mrs. Speer, szabályosan berontott a lánya szobájába. Alig tudta felrázni, így kapkodás lett a vége. Julietta meglepődött azon, hogy Martha és férje, Alton is ott volt. Mrs. Speer közölte lányával, hogy ők is velük jönnek. Két autóval szelték London utcáit.  Az út során egyikük sem szólt, csak Nancy sóhajtott jó nagyokat. Megérkeztek, leparkoltak tíz óra előtt tíz perccel.  Megszólat Holly telefonja, Martha telefonált, nem lehetett tudni, miről beszéltek, mert Holly hallgatott, majd egyszer csak kinézett az ablakon, baloldalra, és csak annyit mondott, látom! Mindenki kiszállt az autóból, és bementek az épületbe. A másik öt vámpír ellökte magát a faltól, közelebb merészkedett az irodához. Beau és Leslie telefonálni kezdett.

 

                      Belépve az irodába, kellemes környeztében találták magukat. Az iroda kicsi volt, épp hogy elfértek benne. Finom kávé illata fogadta őket. Az asztallal szemben helyezkedtek el a székek, szám szerint négy darab. A hátuk mögött még 6 szék. Mindegyik bordó színű volt, mint maga az iroda fala is.  Kevés bútort helyeztek el benne, de ez épp elég volt a két ügyvéd számára. Természetesen a bútorok megegyezett a fal, és a székek színeivel. Egyszóval az egész iroda borvörösben játszott. Még a két ügyvéd öltönye is ebben a színben pompázott.

 A két férfi, akik megdöbbenten hasonlítottak egymásra és kedvesen fogadtak őket, ikrek voltak. Bemutatkoztak, de senki nem tudta megjegyezni, melyik-melyik. Furcsa vigyor a képükön, és a beszédük is elég fura volt.

 

– Üdvözöljük önöket! Furcsa találkozásnak vagyunk tanúi. Ugyanis egy megbízást kaptunk hónapokkal ezelőtt, egy úrtól, aki Magyarországon él. – Mondta baloldalon ülő.

Majd a másik szólalt meg.

– Így van! A kérése az volt, hogy keressük meg számára egy rokont. Úgy tudja, itt élnek, a leszármazottai, akik sok évszázaddal ezelőtt elköltöztek Magyarországról. Sőt!  Egy szomszédot is megemlített, akik velük együtt érkeztek Angliába. Két személyt kellett megkeresnünk és ennek a két személynek ma itt kell lennie. A rokonnak Julietta Speer-nek, és Yvonne Agnew kisasszonynak. Önök egy házat örököltek méghozzá Magyarországon. Egy Fadd nevű településen, e háznak kizárólagos tulajdonosai. Állítása szerint, rokona Speer kisasszonynak.

Mindenki csendben figyelt és hallgatott, amíg egyszer csak Yvonne megtörte a csendet.

– Eddig világos. Én úgy tudom, sohasem voltak rokonaim külföldön. Pláne azt nem értem, hogy Nancynek miért is kell velünk itt lennie? Ő nem rokonom.

– Nézze kisasszony. –mondta valamelyik talán Paul. – Mi sem tudjuk!  Nekünk az volt a feladatunk, hogy megkeressük Önöket, illetve itt kell lenniük- a mondatot nem tudta befejezni, mert Julietta felemelt hanggal a szavába vágott.

– Nézzék! Biztos vagyok benne, hogy nekünk itt anyuékat is értem, hogy nincsenek rokonaink ebben az országban. – ránézett szüleire.   Szülei a térdüket beámulták a nővére pedig őt nézte, tátott szájjal, Nancy a fejét csóválta, Julietta látta rajta, alig tudja a nevetést visszatartani. - Most Paul szólalt meg, kiegyenesedve, műmosollyal az arcán, nyújtotta át egy borítékot Juliettának.

– Biztosíthatom Miss. Speer nem átverés, mert erre gondol ugye? – Egyikük sem szólalt meg, csak bámulták a két pulykaképű ügyvédet. Majd a következőt mondta Juliettának.  – Ez önnek és Yvonne kisasszonynak szól. – Többiek felkapták a fejüket s mindegyikünk a sárga nagy borítékot bámulta. Yvonne bátorságát összeszedve felállt a székből s Julietta mellé állt. Kíváncsian bámult a borítékra barátnője válla felett.

 

       Julietta ideges volt, s mind ilyenkor, kapkodott. A sárga borítékot teljes mértékben szétszakította. A boríték maradéka, szanaszét szállt a levegőben, majd a tartalma, az asztalon, és a lába mellett landol a bordó szőnyegen. Olyan volt az egész jelent, mintha valaki a messzi távolból irányította volna, a boríték landolási útját.  Repülőjegyek estek ki, mindegyikük névre szólóan. Majd egy levél landolt, szállt, lassan.  Megbabonázva nézte mindenki, míg a padlón landolt. Pedig húzat sem volt.  Gyönyörű, aranybetűkkel írva, rajta a két barátnő neve.   A két lány, cseppet sem lepődött meg, a levél tartalmán, megkapták titokzatos valakitől az első feladványt.  Vagyis majdnem az, de mégsem.  Hisztérikus nevetésben törtek ki.  A két ügyvéd, s a család úgy nézett rájuk, mint akik megbolondultak. Közösen és hangosan elkezdték olvasni az üzenetet:

 

Eljött a nap, amelyre évtizedek óta várok. Rejtvény, de mégsem, mert ezek a sorok elvezetnek hozzám. Kinyitottátok hát a borzalmak kapuját, ráléptetek az ösvényre, melyen győzelem vagy halál vár. Ez az üzenet nemcsak feladvány, hanem meghívó a túlvilágra. Találkozzunk az ösvényen, melyen a ház áll, s ha titkát jól fejted talán az örökélet vár.

 

Mindenki döbbenten bámult rájuk, kivéve a két ügyvédet. Mintha ők nagyon is jól tudták volna, mit tartalmaz a boríték.  Hollyn nem látszott a döbbenet, hisz tudott az éjszaka kapott sms-ről. Nancy és Lucy felállt a székből, és a két lányhoz sétált. Megálltak előttük. A másik kettő még döbbenten fikszírozta a lapot. Csak akkor riadtak fel, mikor Lucy kikapta húga kezéből. Gúnyos megjegyzést téve.

– Hihetetlen! Ilyen nincs, csak egy regényben! Biztos vagyok benne, valaki jól átver minket, és te vagy a főáldozat hugi. Nem akarod megírni könyvben? Úgy is tudom, hogy írói pályára áhítozol.

– Mi közöd hozzá? - kiabált rá nővérére.

– Semmi! - vonta meg a vállát Lucy! - Csak aggódom érted, kicsi húgom!

– Te csak ne aggódj értem, s ha még egyszer beleolvasol a laptopomba…

– Minek hagyod elől…

Holly nem bírta tovább a két lánya veszekedését, és közébbük lépett.

– Most fejezzétek be ezt az egész kiabálást. Elfelejtettétek, hogy nem vagytok otthon? Ha majd hazaértünk, folytatjátok.  Mondd kislányom, nem volt véletlenül, egy cikked sértő, ami megjelent és ezek után át akar vágni valaki?

– Maximum az UFO-k! Tudod nagyon jól, milyen cikkeket írok, egyik sem olyan téma, ami miatt valaki feljelentsen… hagyjál már.

 

Martha nem bírta tovább a várakozást. Ideges volt, s az idegtől mászkálhatnékja támadt.   Kiszállt az autóból, és odament a másik oldalon várakozó vámpírokhoz. Beau és Leslie nemrég fejezték be a telefonbeszélgetést, most épp Martha-t figyelték, ahogy közeledik hozzájuk. Alton a fejét csóválta.   Bár már ő is unta a várakozást, nagyon kíváncsi volt ugyan mi folyhat bent. De ő nem fog kiszállni az autóból, hogy vámpírokhoz csatlakozzon.  Beau szólat meg, mikor odaért hozzájuk.

– Martha?

– Nem bírom tovább! Miről beszélhetnek?

– Borítékot kaptak, amiben található volt névre szóló repülőjegy, levelet, amiben megemlítik a házat, s ez a levél egyben mindkettőjüknek, ahogy a levélírót idézzem: Meghívó a túlvilágra. Vagy rájuk vár az öröklét. – Gyerekesen, hadarva mondta el a mondatóját Beau, úgy, mint aki betanult szöveget mondana fel.

– Édes Istenem! Nem akartam elhinni, hogy valós lesz ez az egész, amely csak egy mese. Nekünk nincs repülőjegy? – Idegesen tördelte a kezeit Martha. nem nézett Beaura. Egy elejtett csoki papírt bámult, melyet egy kósza őszi szellő a magasba emelt.

– Nincs!

– Tegnap este úgy döntöttünk, mi elutazunk. – Közölte az álláspontját Mrs. Agnew.

– Helyes. Apám is így rendelkezett.  Most rendezik a jegyeket. Már jön is László.

– Zarta, üzeni, a szombaton utaznak, és mi is, ugyanazon a járaton. A repülőtéren várni fognak minket, ahogy leszálltunk. Ti a Venturi klánnal utaztok, és valószínű Morpheusz is menni fog. –  Olvasta fel az utasítást egy papírról tudálékos Venture Klán tag.

Martha visszament a kocsihoz, beült, alton nem kérdezett semmit, a válasz az arcára volt írva. Félóra elteltével léptek ki az ajtón, a két ügyvéd kíséretében.  Holly elvált a csapattól és észrevette a túloldalon ácsorgó klán tagokat. Martha odarohant hozzá.

– mi volt?

– Szombaton utazunk Magyarországra.

– Mi is. Morpheusz nem rég rendezte el a jegyeket. Mindenki rajta lesz a gépen. Hirtelen ordítás hallatszott az iroda felől. Az egyik ügyvéd üvöltött rá Juliettára, aki épp egy másik borítékot próbált felbontani, amire most talált rá, a repülőjegyek között.

– Azt ne, kisasszony!

      Julietta ijedten fordult az ügyvédek felé. Nem értette mi történt. Miért ne bonthatná ki, amit most talált?  Zavartan kérdezte őket.

– Vajon miért nem bonthatnám fel? Az én nevem van rajta?

– Mert azt a borítékot, az ügyfelünk utasítás szerint, Budapestre érkezésünk után kellett volna megkapnod! Hiba történt, megesik az ilyen! Most már maradjon nálad! Csak ne bontsd fel, kérlek. Sok sikert lányok!

 

Elindultak az autókhoz, akkor tűnt fel Julietta számára, a túloldalon álló fiatalok. Beau izgatott lett, miután megnézte magának a lányt. Furcsa érzés kerítette hatalmába, a szíve körül. Julietta megnézte magának őket, Beauval összetalálkozott a tekintetük, megborzongott s beült az autóba. Szűnni nem akaró érzés kerítette hatalmába, első látásra szerelmes lett egy ismeretlenbe.